Szerkesztve: mimi90 által, ekkor: 2012. november 09. 00:09

Szia Szilvi! Köszönöm, hogy megosztottad velünk szülésed történetét! Gratulálok és jó egészséget kívánok nektek!!!

Szia Szilvi! Ugye jól emlékszem, hogy még a terhességed elején kérdezted, ki szült Görög o.-ban?
Gratulálok a picihez, igazi gyönyörűség! 28 öltés...és még én sopánkodtam a 16-al. Most biztos úgy érzed sose leszel a régi odalent, de megnyugtatlak, hogy de igen! ;)
Nem tudom ott miket lehet kapni, de az édeskömény tea vagy Grippe Water (1 hós kor után) való hasfájásra.
Igyál te is olyat és akkor a tejcsibe is lesz!
Sok tejcsit és jó egészséget kívánok Nektek!

Sziasztok kismamik és kisanyukák

Van most egy kis időm két szoptatás között, igy gondoltam leirom röviden,hogyan zajlott a szülés

Tudni kell,hogy nekem nem voltak jósló fájásaim egyáltalán,igy nemis nagyon éreztem ugy,hogy a közeljövőben esedékes a szülés Az egész szeptember 29.-én este kezdődött, amikor is elég sok és sürű fehér folyást vettem észre, ami másnap reggelre rózsaszinű lett. ilyedtünkben bementünk a kórházba,ahol jol rám ilyesztettek,mert vizsgálat közben kiömlött egy jó csomó vér és közölték,hogy nem tudják miért pontosan....az még furcsább volt nekik,hogy nem volt fájásom egyáltalán...a lényeg,hogy megvizsgált a főorvos nő is és hazaengedett,hogy majd menjek vissza,ha fájásaim lesznek,vagy elmegy a magzatviz vagy esetleg sok vért vennék észre...
hazamentünk.....

Estig jól is voltam, még el is mentünk kávézni. Na ott jöttek rám a fájások...néztem az időt és hát 5 percenként jöttek elég erős fájások,mondtam a páromnak,hogy irány haza,aztán a korházba...
Beértünk,ráraktak a ctg-re,majd közölték,hogy ezek fele olyan erős fájások sem,mint amilyennek lennie kellenena itt kicsit megijedtem.mi vár még rám? mivel utána a hüvelyi vizsgálatnál megint véreztem,igy már nem engedtek haza....
kaptam korházi ruhát meg helyet az egyik szobában.A férjemet hazaküldték,mert itt nálunk csak nők maradhatnak bent. igy anyosom maradt velem. ahogy irtam 5 percenként jöttek a fájások,csak lihegtem,ahogy tanultuk a szülésfelkészitön...igy ment ez olyan délelőtt 11ig,már nagyon kimerült voltam és fáradt, ekkor voltam 5 ujjnyira kitágulva..azthittem már sosem lesz vége....megparancsoltákhogy sétáljak,de sajnos nem ment annyira fájtam. aztán 12kor kaptam oxitocin inekciot,amik benyorsitották a fájásokat...innentől elszabadult a pokol
olyan 13 körül elfolyt a magzatviz is,de ekkor már kb. olyan 12től bent feküdtem egy szobába,ahol rám volt kötve a ctg is. az utolsó 2,5 óra nagyon durva volt, nem számitottam ilyen fájdalmakra. mondták,hogy szoljak,ha nagyon ugy érzem ,hogy kakilnom kell....szoltam is, megvizsgálta,majd magamra hagytak...azthittem ott szülöm meg babónkat egy magamban...de aztán visszatért a szülésznő egy tolokocsival...valahogy átmásztam és szélsebességgel száguldottak velem a szülöszobába...egy gyakornok srác jutott nekem,mert az orvosnak már ideje sem volt odaérni. felraktak az ágyra,majd amikor jöttek a fájások,akkor nyomnom kellett, ami nem esett nehezemre,mert olyan késztetést éreztem rá,hogy vissza sem tudtam taratani. gátmetszés is történt sajnos, a gyakornok orvos meg sem várta,hogy tágulok e, de abban az állapotban nem tudtam reklamálni.... kb 5 nyomás alatt kint volt a picurka, 14.30 perckor, 3230 gr-al és 50 cm-el., sajnos nem rakták a mellemre,egyből ment a gyerekdokihoz... a méhlepény aztán elég lassan született meg,kellett vagy 30 perc. aztán összevarrtak,az is volt vagy egy óra, 28 varrásom van körülbelül.az orvos meg sem merte mondta,hogy mennyi pontosan..
ezután már elég jol voltam,nagy megkönnyebülés lett urrá rajtam. visszavittek a szobába és a kicsi is ott volt már megfürdetve. másnap és azóta is fájnak a varrások,de nem annyira vészes. inkább az első3-4 napban a méhem fájt,főleg amikor szopizott a pici, aztmondják ilyenkor huzodik össze.

Összeségében visszagondolva,megérte a 16 óra szenvedés,mert egy tünemény kis Panajotisunk.

Az itthoni élet nem valami szuper, nagyon sokat sir, éjszaka 3-4 szer felkel,nemtudom ez soknak számit e....megkéne probálnm valami teát, de ezeket az instantokat nem akarom, mert sok bennük a cukor...

ne haragudjatok,ha kicsit hosszura sikeredett...

Erika! Nagyon szépen köszönöm a történetedet! Nagyon sok boldogságot kívánok a tündérkédhez!

Születéstörténet – Regina
Nem vagyok atkív fórumozó – még sosem szóltam hozzá, csak olvasgatni szoktam pár topikot, ahol rengeteg ötletet, hasznos tanácsot kaptam, ezúton is köszönöm. Kislányom születésének történetét azért megosztanám veletek.

Azzal kezdeném, hogy 2009 decemberében úgy döntöttünk , abbahagyom a gyógyszerszedést, és ha jönni akar a bébi, hát jöjjön, nagyon várjuk. A várt esemény 2010. őszén következett be, amikor is késett… Már többször csúszott pár napot, de aztán mégsem voltam terhes. Ekkor viszont, egy hétre rá megvettem a tesztet, és megcsináltam. Két csíkot mutatott, el se hittem először. Szerelmem mikor jött haza, rögtön a hírrel fogadtam. Elmentünk a biztonság kedvéért még egy tesztért, ami szintén pozitív lett. Következő hétfőn mentem el dokihoz, aki sajna azt mondta, hogy nem látja hogy terhes lennék, de jöjjek vissza két hét múlva… Hát ezt én nem vártam meg, ezért elmentem egy másik dokihoz, aki uh-t is csinált és megállapította a terhességet. Nagyon boldog voltam… A 9 hónap elszállt nagyon hamar,az elején pár hétig volt hányingerem, de az sem volt vészes, ezen kívül – oké vérnyomásra kellet gyógyszert szednem,de ez nem okozott semmi panaszt- imádtam a terhességet, tök jól éreztem magam, jöttem-mentem, kertben tevékenykedtem még áprilisban is. A mensi szerint május 17-én szültem volna, de addig semmi nem történt, az egyik uhun viszont május 24-et mondtak. Hetente jártam a végén nst-re,24-én reggel is épp oda mentem. Hajnalban viszont arra keltem, hogy fájásaim vannak. Mértem az időt, 8-10 percenként jöttek,de elég enyhék voltak, ezért vártam, néztem az időt. Eljött a reggel, indultunk nst-re a párommal, de inkább egyenesen a dokihoz mentem, aki azt mondta, hogy 2ujjnyira nyitva vagyok, és ha 5 percesek lesznek a fájások, akkor mehetünk a kórházba. Hazamentünk, ledőltem egy kicsit, de hát aztán 5 percenként jöttek a fájások, amik szintén nem fájtak szerencsére, csak picit kellemetlen volt. Bementünk a kórházba, ahol felvették az adatokat, egy nagyon kedves, fiatal doktornő volt, felküldött a szülészetre nstre. Kb másfél órát voltam nst-n, de a gép nem mutatott sok mindent, azt mondták ott, ma még nem lesz baba. Bent kellett azért maradnom, pihengettem, aztán 3kor jött a család látogatni Akkor már 3-4 perces fájásaim voltak, egyre erősödtek, wcre is többször el kellet mennem. 6ig vártam aztán szóltam a nővéreknek, hogy most már durvábbak a fájások… Ismét indultunk a szülészetre, ahol a doktornő jó hírt közölt, hívhatom a párom, mert most szülünk. Burkot repesztett, közben jöttek a fájások…7 körül megérkezett a párom, már együtt voltunk. jó hogy velem volt, segített szerintem. Igaz csak szavakkal tudott bíztatni, de ez is rengeteget jelentett. Kicsit fel kellett állnom, hogy a méhnyak? rövidüljön. ekkor már nagyon kellett nyomnom, de még tartani kellett egy kicsit. Mikor visszafeküdtem már sima volt az „út” , a gát metszés, és 3 nyomás után 20.05 perckor megszületett Regina 3300g-al és 53cm-el.Azóta már szépen fejlődünk, mosolygunk, azért aludni is hagy minket éjjel,bár nappal nagyon kis éber. Imádom a kislányomat  A legjobb dolog anyának lenni a világon…
Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen könnyű szülésem volt, nem voltak nagy fájdalmaim,szép emlékeim vannak… örülök hogy így történt…mindenki nagyon kedves,segítőkész volt, jó érzéssel gondolok vissza mindenkire, orvosokra, nővérekre, szülésznőkre.

Elnézés, hogy ilyen hosszúra sikeredett.
Boldog babázást mindenkinek!
Erika

Köszi! A te kis kukisod is nagyon édes, bocsi a nevét nem tudom!

Szilaska! Hálásan köszönöm a történetedet! Nagyon édesek a babóid! Jó egészséget, sok erőt és boldogságot kívánok neked a dupla öröm mellé!Ölellek.

Szerkesztve: Cili01 által, ekkor: 2011. július 02. 14:00

Fél évvel ezelőtti a szüléstörténetem, de azért immáron megírom én is.

2010. december 27-én bementem NST-re délelőtt 10 körül. Ekkorra betöltöttem a 35. hetet, sőt a 36-ot is majdnem.
Hetek óta nagyon rosszul voltam már, a karácsony borzalmasan telt. Iszonyú magas volt a vérnyomásom, és mindenütt tűrhetetlenül viszkettem. Ez volt a legiszonyúbb az egész terhességem alatt, valósággal szenvedtem tőle, éjszakánként is felébredtem már rá. Akkor még nem tudtam, de sejtettem, hogy mindez toxaemiára utal. Szóval bementem a kórházba, és reménykedtem, hogy még aznap megműtenek. Mikor megmérték NST előtt a vérnyomásomat, olyan magas volt, hogy rögtön adtak egy poharat is, hogy lássák, milyen a vizeletem. Tele volt fehérjével. A választott orvosom épp szabadsága első napját töltötte, de felhívták telefonon, hogy jöjjön be, velem pedig közölték, hogy nem mehetek haza, a terhességet azonnal be kell fejezni. Felhívtam a férjemet, hogy hozza a táskáimat. Arra emlékszem, hogy vidám voltam ettől a hírtől, és iszonyúan éhes. Akkor még nem tudtam, hogy nagy veszélyben vagyunk, meg azt sem, hogy sok idő telik el, mire ehetek...
A férjem negyed órán belül ott volt. Elvittek egy utolsó UH-ra, aztán szülőszoba, NST, felkészítés. A beöntésnél azt hittem, ennél rosszabb nincs. Az asszisztáló doktornő rámnyitott a wc-n, ott trónoltam pucéron, kérdezte, hat-e már a beöntés... hát mondom, ez kész. Azt is közölte, hogy mindjárt itt az orvosom, s ha kész vagyok, lassan kezdünk is. Mikor kijöttem, tényleg jött a doki. Nagyon hálás voltam neki, hogy a szabija ellenére bejött. Délután háromnegyed 5 volt, azt mondta, 5-re felsírnak a gyerekek.
Betették a katétert, infúziót, majd a műtős segéd vagy kicsoda segítségével elcsoszogtam a műtőbe. Meglepődtem, milyen bazi nagy. Ott volt két szülésznő, akik azt mondták, én egy erős nő vagyok, ügyesen ki fogom bírni. NEm tudom, miből gondoltak engem erősnek, de tény, hogy kibírtam. Gerincközeli érzéstelenítést kaptam, de vagy 5-öt, 6-ot... mert nem találták el, amit kellett. Végre elkezdett zsibbadni a lábam, akkor hanyatt borítottak, és elhúzták a paravánt. Beengedték a férjemet. Szerettem volna, ha fogja a kezemet, de hát nem lehetett.
Nagyon gyorsan zajlottak az események, alig telt el egy kis idő, mikor megszólalt az egyik szülésznő: na, látszik már a kukaca! Aztán a paraván mögött 17 óra 3 perckor felbukkant Ottó baba. 2240 grammal született, kis gombóc formában volt még, legörbítette gyönyörű száját, és felsírt. A bőre már akkor nagyon szép volt, ez azonnal feltűnt, nem lilás, nem pirosas, valahogy igazi bőrszíne volt. Rá két percre, 17 óra 5 perckor előbukkant Árpád baba is. Mondták, hogy sokkal kisebb, de nem gondoltam, hogy csak 1490, mert még az aznapi UH-n is azt mondták, megvan két kiló. Szakasztott ugyanolyan volt, mint a testvére, csak látszott, hogy tényleg kisebb. Ugyanúgy gombócosította magát, ugyanúgy görbítette a száját, és ugyanúgy sírt. A férjem később azt mondta, szerinte nagyon aranyosan sírtak. Szerintem olyanok voltak, mint a kiscicák. Állítólag Árpika még a burokban felsírt, legalábbis az egyik szülésznő szerint. Én nem hallottam, mielőtt felmutatták, mert nem volt erős egyikük hangja sem.
Ezután sajnos elvitték őket a koraszülött osztályra, és kerek egy napig nem találkozhattunk. A férjemet kiküldték a műtőből, de megnézhette, ahogy lefürdetik és ellátják a piciket. Azt mondta, végig sírtak, de amikor elkészülve egymás mellé tették őket az inkubátorba, azonnal elhallgattak.
Egy hónap múlva, sok tortúra, aggodalom, ijedelem és hányattatás után végre mindnyájan hazakerültünk.
Most már féléves nagyfiúk, Ottika 6430, Árpika 5760 grammos, okosak, ügyesek, erősek, cukik, vidámak, és természetesen gyönyörűek!
Köszi hogy elolvastátok, jó egészséget mindenkinek!

Sziasztok! Sracoska! Lufika! Nagy örömmel olvastam születéstörténeteteket! Köszönöm, hogy megosztottátok velünk! Sok boldogságot kívánok babáitokhoz. Örülök, hogy együtt lehettetek életük első anyáknapján! Sok puszi!

Várom a további történeteket! Köszönöm

Sziasztok!Én 2002 ben szültem a nagyobik fiamat .2008 évvégén ugy éreztem itt az idejea tesonak sajnos nem jött össze 2010 áprilisában teherbe estem amit sajnos megkelet szakitani egészégügyi problémák miatt.Julius végén ujra teherbe estem BenettkémelÁprilsi 27 re voltam kiirva a mai napraÁprilis 4 én reggel 6 ora 27 perckor felktem hogy megyek pisilni de a szoba közepént egy kis magzatviz elfolyt elöször ara gondoltam nem birtam ki a wc ig és bepisiltem de utána csordogált tovább páromat keltettem hogy keljen mert ma szülök elkészültem lezuhanyoztam é sirány akorház közben a dokimat felhivtam .A szülöszobán elvégeztek minent beöntés borotválás és felfektetek a szülöágyra ctg rámteték és kb reggel 10 re megérkezet a dokim nekem elöre tudhato hogy császárom lesz addigra mire a doki megérkezet 10 perces fályásaim voltak.Betoltak amütöbe ahol eslsirtam magammert nagyon megilyedtem megkaptam a az spinálist beszélgetem az anesztesel miközben kenték joddal a hasamat de már csak anyit hallotam hogy kint van a feje észre se vettem nem éreztem semmit hogy negem már felvágtak volnaegyböl felsirt a picikém csodálatos érzés volt megmutaták utána elviték rendbe teték a picikémet és hozták is visza hozám még engem is közben rendbetetek.Igaz nem szültem hüvelyi uton nem tudom milyen érzés is de egy császár is lehet csodálatos!!

Megérkeztem e Világra, VILÁGRAJÖTTEM!

Pénteken úgy éreztem teljesen kinőttem 9 hónapja bérbe vett otthonom. Próbáltam ezt tudtára adni Anyának is, oly módon, hogy majd szétpukkasztottam a pocakját. Ebből ő még semmit nem sejtett érkezésemről, mert a doki váltig állította, hogy pont egy hét múlva jövök. Hát tévedett!

Este Anya ahogy szokott nyugovóra tért. Aznap bolondok napja volt és a tesóm állandóan azt suttogta nekem, hogy csak ma ne szülessek meg, mert mindenki csúfolni fog ezért. Azt is mindig hozzátette, hogy a hétvégén már jöhetek, mert nagyon-nagyon vár. Hát gondoltam magamban én aztán ilyen kényelmetlenül nem töltök el még egy egész éjszakát és mivel már elmúlt éjfél, így éjjel fél kettőkor egy jókora fájással tudtára adtam Anyának, itt az idő, ÉBRESZTŐ! Először nem akart nekem hinni és bár éreztem, hogy érez, de nem mozdult. Aztán 7 perc múlva megerősítettem Neki, hogy igen én vagyok Regi baba és itt az idő, hogy megismerjük egymást és a családomat kívülről is szemtől-szembe. Én egyre türelmetlenebb voltam, így legközelebb már 6 perc múlva is jeleztem. Anya erre felpattant és ahogy hallottam szólt Apának is, hogy valami 6-7 perces fájásai vannak, itt az idő elindulni a kórházba. Apu vicces figura, így csak annyit kérdezett és hol vannak a 12 percesek. Gondoltam magamban, amíg ti így jól elbeszélgettek, addig én fúrom magam egyre lejjebb és lejjebb. Anya képes volt és még ekkor is elment fürdeni, Apa persze hozta a formáját és negyed óra alatt készen állt az útra. Tesóm csak annyit kiabált a hír hallatán, hogy „Tényleg? Tényleg? Tényleg?”. A biológiai órám szerint hajnali három lehetett, mire leparkoltunk a kórháznál. Ekkor a szüleim gyalogtúrába kezdtek és kétszer megkerülték a kórházat. Apa azért mérgelődött, mert minden bejárat le volt zárva és hiába csengettek nem nyitottak ajtót. Ez a séta engem csak egyre közelebb és közelebb hozott a kinti Világhoz és ez nagyon izgalmassá kezdett válni mindannyiunk számára. Anya csak behajlított derékkal tudott sétálni és ahogy éreztem már Ő is nagyon szenvedett. Mire beértünk arra a helyre, ahol életemben először láttam meg a fényt próbáltam is neki segíteni és szétrepesztettem mindent magam körül. Ekkor furcsa dolog történt ugyanis a kijáraton, ahol távozni akartam, pont ott kifolyt az összes víz, amiben eddig éltem. Azonnal szóltak egy idegen doktor bácsinak, aki volt olyan szerencsés, hogy mire bekukkantott Anya lába közé Ő láthatta meg ebben az életben először csodás sűrű, fekete hajkoronámat. Ennek nagyon örült mindenki és azt mondták, itt már semmire nincs idő, mert hamarosan kinn vagyok. A mi dokink meg sehol. Anyát felfektették egy ágyra, de addigra már nagyon összedolgoztunk és amíg én fúrtam magam, mint egy kis vakond Ő azzal segített, hogy nyomott kifelé. Egyszer csak meghallottam a doki hangját és akkor mindent bele adtunk és mint egy óriás csúszda végéhez érve MEGÉRKEZTEM hajnali 4 óra 48 perckor!

Anya és Apa nagyon-nagyon boldog volt én meg csak csodálkoztam, hogy mi ez a sivatagi szárazság, ez a hűvös levegő, bántó világosság, de az nagyon jólesett, ahogy megéreztem Anya ölelését, így nem csaptam hisztit, csak egymáshoz simultunk. Egyszer csak Apa elvágta a köldökzsinóromat és csodák csodájára már e nélkül is tudtam levegőt venni, azt hiszem ez azt jelenti, hogy ÉLEK! A következő fél órában rengeteg új dolog történt velem, így nagyon jó volt, hogy legalább Apu velem lehetett. Megmosdattak, megvizsgáltak, kaptam ruhákat és egy rózsaszín karszalagot. Azt írták a karszalagomra, hogy én ezentúl Gyenge Regina Mariann vagyok és ha jól értettem 3790 gramm és 55 centiméter. Képzeljétek aztán életemben először szájon át ettem Anya cicijéből. Ezért már megérte megszületni! Most már kezdek minden furcsaság ellenére megnyugodni, mert Anyu így is mindig velem van és végre megismerhettem Aput és azt, aki a legjobban hasonlít rám a testvéremet és már most nagyon szeretem Őket!

Drága Ildi és Anita! Babáitok születéséhez szívből gratulálok és nagyon köszönöm, hogy megosztottátok vele csodátok történetét. Sok boldogságot és egészséget, valamint boldog babázást kívánok. Puszi!

Sziasztok!

Megosztom veletek én is a szülésem:

Eredetileg márc 13-ra voltam kiírva, de mivel februárban már egy ujjnyira nyitva voltam a doki fekvésre ítélt, egész sokáig kihúztam, febr 28-án mentünk vissza dokihoz és akkor közölte velem, hogy 2 ujjnyi és holnap szülünk. Hát mondtam neki hogy azt azért még nem. Nézett rám értetlenül majd közölte, hogy ha 3-áig nem indul be akkor be kell mennem a kórházba és burkot repeszt. Hát 3-án reggel még semmi jele nem volt annak, hogy szülünk. 11-kor bementünk a kórházba, doki felvett az osztályra. 12-kor már a szülőszobán voltunk, burkot repesztett majd vártunk. 1-kor kezdődtek a fájások, de alig érezhetően, a szülésznő azt mondta, hogy ha így haladunk kihúzzuk 5-6ig. Hát nem, egyre sűrűsödtek és erősödtek a fájások. 2-kor beültem a kádba, de fél 3kor ki kellett jönnöm mert jöttek a tolófájások, jött a dokim és mondta hogy akkor nyomjunk és 15:00kor megszületett Sára 52cm-rel és 2650g-mal.
Nagyon boldog voltam.

Hát ez az én történetem.