Nem vagyok se költő, se író, de valahogy szülés után annyi érzelem kavargott bennem, hogy le kellett irnom:

Kislányomnak
(2009. jún. 12. Az első szurik napján)

Hát megérkeztél végre!
Mennyire vártalak!
Anya kicsi Kincse,
Manócskája vagy!

Pocakomban voltál,
Daloltam is Neked.
Harmincnyolc hét után
éreztem jöttödet.

Április tíz lett életünk
Fényponja!
Ez az apukádnak is
A nevenapja!

Apa vágott köldökzsinórt,
Majd fejemhez tartottak;
Egyből belédszerettem,
Ahogy megláttalak!

Vékonyka hangocskán,
Kis sokára felsírtál,
Megpusziltad orrom,
Még a szülőszobán.

Besárgultál, s elvittek,
A szívem majd megszakadt!
De rendbejöttél gyorsan
A meleg kék fény alatt.

Mosolyod angyali,
Ahogy alszol édes!
Nagyokat tudsz szopizni,
Mikor pocid éhes!

A Dédik is megérték,
Hogy láthatnak Téged,
Szemük könnybe lábad,
Ha dajkálnak, mert kéred!

Messzi Mama várja,
Mikor unokázhat,
Csuklasz, ha Rád gondol,
S puszit küld, vagy százat!

Életem megfordult,
Édesanya lettem,
Hihetetlen érzés,
Te vagy a kezemben!

Vigyázok Rád,
Őrzöm álmod,
Tudom hol fáj, mit gondolsz,
Lesem kívánságod!

Köszönöm, hogy az
Anyukád lehetek,
Nem hagylak el soha,
Mindig fogom kezed!

Ebben az életben
Én csak azt kívánom:
Legyen egészséges, s boldog
A Kislányom!

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

"Még emlékszem az első tétova mozdulatodra. Fáradtak voltunk mind a ketten, mert megszülni és megszületni egyaránt nehéz. De te megengedted, hogy elszakadjak testedtől, magadhoz öleltél, hogy érezzelek. Mohón kerestem az életerőt, melyet nekem tartogattál, hiszen már kilenc hónapon keresztül erre készülődtünk. Jó volt hallgatni szíved dobogását, jó volt a nagy munka után csendesen megpihenni ölelő karodban. Tudom, sokszor Te is fáradt voltál, néha majdnem feladtad, de az én létezésem erőt adott. Akkor is a legszebb voltál, ha te nem így érezted, mert olyat adtál Nekem, amit soha senkitől nem kaphattam volna – az Életem. Testedből tápláltál szíved minden melegével."

Részlet Kahil Gibran A próféta c. művéből

"És egy asszony, aki mellére csecsemőt szorított, azt mondta: Beszélj
nekünk a Gyermekekről.

És ő így szólt:
Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyiai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan."

Ez olyan ccépppp



Köszöntő anyák napjára

Virágot és szeretetet hoztunk anyák napjára,
Kik életet és szívet adtak nekünk e világra.
Köszönet és hála, amit adni tudunk,
Felejteni őket sohasem fogunk.
"Édesanyám", ez a szó a legszebb talán,
Mit először mondunk Édesanyánk karján.

Köszönjük a szívet és az életet,
Mindent és azt, hogy fölneveltetek.
Egy életen át mondjuk "Édesanyám",
Te vagy az ki éjjel, nappal vigyáztál rám.
Szeretnénk ezt mind, mind megköszönni,
Elfáradt kezetek milliószor megcsókolni.

Köszönettel, hálával tartozunk nektek,
Kik az éjszakákat nappallá cseréltétek.
Anyák napján nektek mindent köszönünk,
Sokáig maradjatok még velünk.
Mint napsugár az életünket ragyogja át,
Velünk vagytok az élet viharán.

Édesanyám te tanítottál meg járni, beszélni,
Minden este kiskezem imára kulcsolni.
Sok éjszakát őrködtél felettem,
Fáradhatatlan jóságodat köszönöm ezerszer.
Talán nem is tudjuk mind ezt megköszönni,
De szívből tudjuk őket mindezért szeretni.

Sokan vagyunk kiknek szíve elszorul,
Nem tudjuk köszönteni őket, felettük sír domborul.
Sohasem múlik el az a szeretet,
Mikor még együtt voltunk veletek.
Minden este, reggel hozzád szól imánk,
A Jóistent kérjük, helyettünk ő vigyázzon rád.

Gondolatban mindig velük vagyunk,
Csendben értük egy imát mondhatunk.
Sírjukra virágot és emlékezést viszünk,
Őket édesanyákat, sohasem felejtünk.
Köszönet és hála nektek mindenért,
a Jóisten áldása szálljon rátok mindezért.
Antóni Sándor
(Szalmatercs, 2006. március 31.)

Sárhelyi Erika: (Netelka)
Már akkor is

mikor csak gondolat voltál
majd szüntelen lázas akarat
mikor még nem tudhattam
hallom-e valaha hangodat
már akkor is?

mikor édes bizonyság lettél,
aprócska ugyan de igaz
mikor szívem alatt magad
voltál minden napban a vigasz
már akkor is?

mikor testem átformáltad
kedved s akaratod szerint
mikor még nem tudhattad
milyen lesz neked majd idekint
már akkor is?

mikor akaratlan osztoztál
velem örömben, bánatban
mikor elindultál felém
egy nap várva várt váratlan
már akkor is?

már akkor is
nagyon
szerettelek.

Fátyol:
Csak az anya maradt...

Meleg szobában piheg az újjászületés
Tél takarója fedi még csöpp testét
Az ég kékje fénylik kis szemében
ahogy rásóhajtott reményemmé szelidül
a Teremtő lábához vetett öröklét.
Csak hallgatom, ahogy boldogan szuszog
mikor mellemre vonom, ki szívemről szakadt,
Tűnödöm, vajon kinek születtem valaha én,
s a sok válasz közül csak az anya maradt.
Kér a lét, s követel az éhség...
Egybefolyva éj, és a nappal
Ölelő kart áhít a magány,
Fájdalmat csitít a féltés szerető szavakkal.
Csak nézem apró arcát,
s látom a férfit, kit naggyá érlel majd az idő
Ujjamba kapaszkodó kezét,
Hibátlan kicsit tart az öregedő.
Ha látod az anyát,
Kezében tartva alvó gyermekét
Álló keresztet látsz,
Mint a legszentebb óvó keresztség.
Boldog, ki a jövőt elképzelve
Nevető gyermeket lát, serdülő ifjakat
S nem fényes autócsodákat,
Felcicomázott, hatalmas házakat.
Boldog, ki a tükörbe nézve,
Fáradt szemében örömkönnyeket lel
Ki csendes éjjeleken át,
Nyugtatva, csitítva gyermeket ölel.

Elfáradt gondolatok, s nehezen törnek a rímek
Ki valaha verseket adott,
most enni ad apró gyermekének.

Szabó Katalin (Fátyol):
Az örök boldogok (születendőmnek)

A tavasz oltotta teher rajtam
súlya páraként nyárrá omlik bennem
nehezen lélegzek, a lépés fáraszt
buja termést ígér a gond,
elvetettem, hát ezt kell szeretnem.

Csügged a remény, s a szél viharköpönyegén
dörögve szakít egyet az ég,
villámokat szór a haragvó este,
s félve bújik ez ember a szegletbe,
mint a fenyített lusta cseléd.

Karja nehezül, ahogy tartja fáradt fejét,
hallgatja törten, még zakatol a szív
átsuhan szobája szegletén a remény,
mint megriadt, fürge, menekülő gyík

Tébolyult világban kisded tör létre,
bújik csendesen anyja lágy ölén,
háborúzik a világ odakinn,
s a káosszal háborúzik a Létben
a soha el nem pusztuló remény.

A tavasz oltotta teher rajtam,
súlya vállamon, de szárnyakat ad
szívemből kacagva pulzál tova éltető vérem,
gyilkol engem, de neked életet ad.
Boldog halál, öröklét lakattal,
áldott asszonyok vasakarattal
lépnek a világ romjain. Hajlott hátuk
mögül kacag a jövő, mellük nehezül,
a szívük zokog. A világ felett tombolnak
a bolondok, s alatta reménykednek az anyák,
kik eltaposva is örök boldogok.

Szerkesztve: Rien25 által, ekkor: 2008. december 10. 11:57

Az általam valaha olvasott egyik legszebb amatőr költő verse adta a gondoltatot, hogy gyűjtsük össze ezen verseket, esszéket.

Szerkesztve: Rien25 által, ekkor: 2008. december 10. 11:46