161050 tag

2020.10.01.
Malvin napja van!
Főoldal     DEMO (Bemutató)     Regisztrálj     Fórum     Mondd el!     Kapcsolat

Név:

Jelszó:


Jegyezzen meg Belépés

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Nekem egy ismerős ajánlotta az oldalt,és nagyon örülök, hogy idetaláltam Hozzátok!

mkriszta



Rólunk
Gyakran ism. kérdések
Hogyan használjam?
Felhasználási feltételek
Adatvédelmi nyilatkozat
Partnereink





Kezdolap » Abortusz » Megéri?


Rendezés dátum szerint növekvő sorrendben



 
2009. július 28. 22:39
adazalan



Regisztráció: 2007-12-31
Hozzászólások: 55
Rang: [zászlós]

Editke! Mi van veled? Remélem azóta már szép kerek pocid van! Írjad meg!


2009. június 19. 09:45
Vörimacs


Regisztráció: 2009-06-19
Hozzászólások: 1
Rang: [honvéd]

Sziasztok! Ezeket a leveleket olvasva ujra átéltem a múltamat. Szinte ugyan ezek történtek velem is. 17 éves volam mikor megszületett a nagylányom Ő most 10 éves. Az apja nem foglalkozik vele!Utánna lett egy párom szerettünk volna közös babát de nem jött. Elmentem dokihoz , hogy mi lehet a baj? Kaptam gyógyszert. Idő közben külön lettük az akkori párommal. Külön költözésünk után egy hónappal derült ki hogy terhes vagyok. Szóltam a volt páromnak és ő azt mondta már nem kellek neki de még a baba sem. Sajnos elkellett vetetnem Hónapokig gyilkosnak tartottam magam. Azóta férjhez mentem és van egy pici fiam aki most17 hónapos edittke nagyon szorítok neked hogy minden rendben legyen!


2009. május 02. 20:29
figi



Regisztráció: 2009-03-01
Hozzászólások: 1021
Rang: [ezredes]

Szia Editke
Tudom nem könnyű de ne rágodj a múlton utólag okos mindig az ember.Bocsáss meg magadnak és csak a babára gondolj!Kívánom,hogy sikerüljön megszületnie és neked kitartást kívánok!


2009. április 27. 09:43
edittke


Regisztráció: 2008-11-10
Hozzászólások: 2
Rang: [honvéd]

Még fiatalkorú voltam - 16- amikor először teherbe estem. Nemt udtam eldönteni, hogy örüljek-e vagy sem, mert még magam is gyerek voltam. Az akkori párom egyáltalán nem örült a dolognak és megvádolt az esteleges megcsalással, de 16 évesen nem kicsapongó egy szerelmes tini lány, aki rajong a párjáért.Eljött a nap, hogy meg kellett volna jönnie, de késett. Nem tudtam a dolgot mire vélni, hiszen még ilyen nem történt velem azelőtt. Féltem egy kicsit. Összeszedtem az összes bátorságomat és elmentem hát egyedül az orvoshoz. Végig egyedül voltam, nem volt velem senki, míg a körülöttem levőket valaki elkísérte. Rettegtem bemenni az orvoshoz, de menni kellett. Bementem és felfeküdtem sz asztalra. KÉrdezett és közben megvizsgált, majd gartulált. Nekem. Gratulált és mondta, hogy 2 hónapos terhes vagyok és olyan rendes volt, hogy megmutatta a képet és mellé a szívhangot is. Őszintén gratulált, de akkor tudatosult bennem az egész, hogy terhes vagyok. Ahogy kijöttem az orvostól elkezdtemsírni és hosszas zokogás után némelyest lenyugodva azon törtem a fejem, hogy hogyan mondjam meg anyának.?. De nem tudtam. Húztam halasztottam a dolgot, és tudtam el kell vetetnem, így hát megjártam az összes hivatali helyet, ahova ilyenkor menni kell és anyát klész tények elé állítottam. Mondtam neki egy reggel, hogy ülljön le, mert úgy is le fog üllni. Elmondtam neki mindent és azt is, hogy nagyon sajnálom a dolgot, meg már a papírok is el vannak intézve és csak az ő aláírása kell. Rendes volt, mert nem úgy reagált ahogy én azt vártam. Eljött a nap. A műtőben sírva aludtam el és sírva keltem. Utána mély depresszióba estem, mert addigra már a terhesség minden jelét felfedezni véltem magamon és egy kicsit már hiányoztak is a reggeli rosszullétek. De attól a naptól kezdve más lettem. Utána nemsokkal az akkori párom elhagyott egy másikért. Én azóta azt a napot - a műtét napját- és az azt megelőző időszakot magambaburkolózva töltöm, és elmélkedek a világ dolgain és a Mi lett volna ha...? című kérédsen. Azóta új párom van. Már 3 éve vagyunk együtt. Megismerkedésünk után egy évvel teherbe estem. reménykedtem, mert már nem vagyok kiskorú, sem fiatalkorú. Önálló felnőtt nő. Megbeszéltük az eshetőségeket, és mindenre felkészültünk. Szerettük volna a babát. Már 2 hónapos terhes voltam, kivirágoztam és sugároztam a boldogságtól, amikor egyszer csak rosszul lettem. Elájultam. Kórházban ébredtem és az orvos állt velem szemben. Közölte velem együttérzően, hogy elvesztettem a babám és valószínűleg már nem is lehet soha, mert a méhem a beavatkotás során megsérült és nem leszek képes kihordani még ha teherbe esem is. Innentől kezdve megint új időszámítás következett az életemben. De a párom végig velem volt, még s rossz időszakok alatt is. Most ismét terhes vagyok és tudom, hogy kicsi az esélye annak, hogy megmaradjon a pici-csináljak akármit is. Átkozom azt a napot, amikor elvetettem. Most lenne egy 5 éves egészséges gyerekem.És lehetne kistestvére is. Ezek után kérdem én: MEGÉRI????


2009. június 08. 11:40
gabriella.soki


Regisztráció: 2009-06-08
Hozzászólások: 2
Rang: [honvéd]

Sziasztok!En uj vagyok itt,es most olvastam a tortenetedet.
En most 30 eves vagyok es van egy 13 eves fiam,17 eves voltam mikor megszuletett.A tortenetem nagyon hosszu,leirom a lenyeget.
En is tudtam az elejetol kezdve,hogy terhes vagyok,de nem mertem senkinek elmondani,a paromnak akkor elmondtam,es szinte elkuldott melegebb eghajlatra.en 16 eves voltam parom 18.Ott voltam 16 evesen,es ketsegbe voltam esve,hogy most mi lessz.Az edesanyamnak sem mertem megmondani.Teltek multak a honapok,de meg mindig nem mertem elmondani senkinek.Nagyon ki voltam borulva,az akkori parommal mar egyutt voltunk egy ideje,es megsem erdekelte,hogy terhes vagyok,idegileg teljesen kikeszultem,raadasul meg a parom is sokszor megvert terhesen.Ot honapos terhesen szoltam az egyik osztalytarsamnak,aki nagyon jo baratnom volt,hogy a segitsegere lenne szuksegem.Eljott velem az orvoshoz,a valasszal en is tisztaban voltam.Az orvos is mondta itt mar nincs mit tenni,ezt a babat meg kell szulnom.Ekkor voltam ot honapos terhes.De edesanyamnak meg mindig nem mertem szolni.Hat honapos terhesen nyitott ram veletlenul a furdoszobaban,mind a ketten nagyon sirtunk,de mondta anyu ne aggodjak minden rendben lessz.Mindez majusban derult ki,a kisfiam pedig augusztus 14-en szuletett meg.Anyu engem evekig orvoshoz hordott,mert nem tudtam feldolgozni a torteteket,egy ideig ferfira sem tudtam nezni,ugyereztem magam mint akit megeroszakoltak es eldobtak.Raadasul a gyerek apja meg a gyerek szuletese utan is megvert egy parszor,igy plane nem tudtam tullepni a tortenteken.Aztan ket honapos volt a kisfiam mikor kidobtam az apukajat szo szerint.De igazsag szerint egyik orvos sem tudott igazan rajtam segiteni lelkileg,es rajottem csak en segithetek magamon,mas nem fog.10 evembe kerult mire tulleptem a tortenteken.Azota van egy 3 eves kisfiam is,es persze a nagyfiam,de ha ranezek rajovok megerte,okos ertelmes gyerek,es buszke ram,mindenki azt hiszi,hogy a testvere vagyok.Az igazi apukajaval ritkan talalkozik,nem is nagyon kivancsi ra.
Mara mar boldog csaladanya vagyok.De neha meg mindig konnybe labad a szemem,mikor a tortentekre gondolok,es akkor a nagyfiam magamhoz huzom,es mondom neki,hogy nagyon szeretem.

Szerkesztve: gabriella.soki által, ekkor: 2009. június 08. 12:14


2009. június 08. 13:00
figi



Regisztráció: 2009-03-01
Hozzászólások: 1021
Rang: [ezredes]

Sziasztok!En uj vagyok itt,es most olvastam a tortenetedet.
En most 30 eves vagyok es van egy 13 eves fiam,17 eves voltam mikor megszuletett.A tortenetem nagyon hosszu,leirom a lenyeget.
En is tudtam az elejetol kezdve,hogy terhes vagyok,de nem mertem senkinek elmondani,a paromnak akkor elmondtam,es szinte elkuldott melegebb eghajlatra.en 16 eves voltam parom 18.Ott voltam 16 evesen,es ketsegbe voltam esve,hogy most mi lessz.Az edesanyamnak sem mertem megmondani.Teltek multak a honapok,de meg mindig nem mertem elmondani senkinek.Nagyon ki voltam borulva,az akkori parommal mar egyutt voltunk egy ideje,es megsem erdekelte,hogy terhes vagyok,idegileg teljesen kikeszultem,raadasul meg a parom is sokszor megvert terhesen.Ot honapos terhesen szoltam az egyik osztalytarsamnak,aki nagyon jo baratnom volt,hogy a segitsegere lenne szuksegem.Eljott velem az orvoshoz,a valasszal en is tisztaban voltam.Az orvos is mondta itt mar nincs mit tenni,ezt a babat meg kell szulnom.Ekkor voltam ot honapos terhes.De edesanyamnak meg mindig nem mertem szolni.Hat honapos terhesen nyitott ram veletlenul a furdoszobaban,mind a ketten nagyon sirtunk,de mondta anyu ne aggodjak minden rendben lessz.Mindez majusban derult ki,a kisfiam pedig augusztus 14-en szuletett meg.Anyu engem evekig orvoshoz hordott,mert nem tudtam feldolgozni a torteteket,egy ideig ferfira sem tudtam nezni,ugyereztem magam mint akit megeroszakoltak es eldobtak.Raadasul a gyerek apja meg a gyerek szuletese utan is megvert egy parszor,igy plane nem tudtam tullepni a tortenteken.Aztan ket honapos volt a kisfiam mikor kidobtam az apukajat szo szerint.De igazsag szerint egyik orvos sem tudott igazan rajtam segiteni lelkileg,es rajottem csak en segithetek magamon,mas nem fog.10 evembe kerult mire tulleptem a tortenteken.Azota van egy 3 eves kisfiam is,es persze a nagyfiam,de ha ranezek rajovok megerte,okos ertelmes gyerek,es buszke ram,mindenki azt hiszi,hogy a testvere vagyok.Az igazi apukajaval ritkan talalkozik,nem is nagyon kivancsi ra.
Mara mar boldog csaladanya vagyok.De neha meg mindig konnybe labad a szemem,mikor a tortentekre gondolok,es akkor a nagyfiam magamhoz huzom,es mondom neki,hogy nagyon szeretem.
Jól tetted,hogy kidobtad a pasit!!!És gratulálok neked ahoz az erőhöz,hogy idáig eljutottál



 



Adnetwork
copyright © ciklus.hu 2007 - Naptár Nőknek
Arteries Studio - Profi webes megoldások szállítója